fbpx fbpx

Rólunk

Történetünk

Történetünk 2005-re nyúlik vissza, amikor két telekommunikációs mérnök (Ios Esandi és Patxi Fabio) egyesitették erejüket, hogy tudásuk segitségével létrehozzanak valamit, amivel másokon tudnak segiteni. Az autóipar számára fejlesztettek olyan technológiai rendszereket, aminek segitségével a szellemi fogyatékossággal élő emberek is 100%-os minőségi garancia mellett végezhették a munkájukat. Valamivel később, 2009-ben alapitottak egy céget, aminek a célja az volt, hogy más cégegnek, illetve csoportoknak nyújthassák a szolgáltatásaikat.
Onnantól kezdve, a cég egy konzultációs társaságként működött olyan céges számára, amelyek termékei az univerzális használhatóság és hozzáférhetőség mintáiként szolgálhattak.
2015-ben, sok év függetlenséget követően alapitottak egy új céget (Valyrio Sociedad Limitada) és megvalósitották egy régi álmukat: megtervezi, kifejleszteni, megalkotni és piacra vinni az első saját terméküket, ami nem csak hogy sok ember életét könnyitette meg és tette kényelmesebbé, de fenntarthatónak is volt tervezve: a Valyrio Test Száritót.

Esandi úr vezetése alatt a fiatal, ambiciózis, start-up ezt követően sikeresen vett számtalan akadályt, mint például: finanszirozás, további fejlesztés, gyártás, és utoljára de nem utolsó sorban a teljes világra szóló szabadalmaztatás.
Bár a költségvetés korlázotott volt, az akaraterő korlátlan. És a fékezhetetlen akaraterő segitségével számtalan minősitést megszereztek, azért, hogy mindig egy lépéssel közelebb kerüljenek a termék hozzáférhetőségéhez világ szerte. A Valyrio GmbH segitségével, a Valyrio megalapitotta az első közös vállalkozását Németországban, 2019-ben. A Dél-Hess-ben található cég elsősorban azért felelős, hogy képviselje és fejlessze a márkát a Németajkú országok között, Skandináviában, Csehországban és Szlovákiában. Miután sikeresen szert tettek számos forgalmazó partnerre a múltban, a Valyrio tervei között szerepel további helyi leányvállalatok létrehozása a különböző országokban a közeli jövőben. Igy jutnak lépésről lépésre közelebb a termék egész világon való hozzáférhetőségéhez.

Társadalmi elkötelezettség

Látomásunk alapelve az emberek szolgálata és segitése. Arra törekszünk, hogy a társadalmi partnerkapcsolat hálózatunkat kiterjesszük az világ körül és különleges ajánlatokkal tegyük a terméket olyan elérhetőve, amennyire az lehetséges.
Amennyiben úgy érzi, hogy a Valyrio emelhetné az Ön szervezetének, intézményének, vállalkozásának az értékét, akkor izgatottan várjuk, hogy felvegye a kapcsolatot velünk.

Debra butterfly skin

Valiryo & a DEBRA egyesület

Valyrio és az együttérzés

Az Epidermolysis bullosa (EB) egy genetikai bőrbetegség, amire jellemző a mechanikai behatásra jelentkező hólyagos bőrelváltozás. A Valyrio használatával a bántó súrlódás a bőr és a törölköző között elkerülhető, igy megvédi a bőrt és hozzájárul a beteg emberek egészségének javulásához. A Valyrio együttműködik a DEBRA egyesülettel és különleges ajánlatai vannak az egyesület tagjai számára. Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, ha ilyen betegségben szenved, vagy ismer olyat, aki ilyen betegsében szenved.

Buy on Amazon Buy on our e-shop